Gyerekszoba újragondolva

Tavaly nyáron jött el az az idő, amikor újra kellett gondolnunk a fiúk szobáját. Ugyanis, amikor a jelenlegi lakásunkba költöztünk, a nappalin kívül még két kisebb hálószobánk volt, melyek egyenként 6-6 nm volt. Az egyik volt a miénk: ebben egy ágyon kívül más nem is fért be. A másik szoba pedig a fiúké lett: ide nagy nehezen betuszkoltuk Marci 80X160-as ágyát, Dani rácsos ágyát, illetve a szekrényüket. Ennek a következménye az lett, hogy szinte mozdulni sem lehetett egyik szobában sem, ráadásul a gyerekek játékai a nappaliban kerültek tárolásra, ezért állandóan ott játszottak.  

Egy új, nagyobb gyerekszoba

Nagyon sokat agyaltunk, hogy mi lehetne a legtökéletesebb megoldás. Méricskéltünk, osztottunk-szoroztunk, sokat jártunk IKEA-ba… majd döntöttünk: összenyitjuk a két szobát, mi kiköltözünk a nappaliba, így Marciék is jól járnak, hiszen lesz egy 12 nm-es szobájuk. Ide már kényelmesen beférnek az ágyak, és a játékok is bekerülnek a szobájukba.  Az átalakítást a hosszú, 2 hetes, nyaralásunk idejére időzítettük, így nem voltunk útban a kivitelezőnek. Mire hazaértünk, a fiúkat az új szoba várta, minket pedig a takarítás és természetesen a bútor vásárlás. Így jött is a következő kérdés…

Na de milyen bútort vegyünk?

Olyan bútort szerettünk volna, ami eleve nyitott, hogy még nagyobbnak tűnjön a szoba, ízlésünk szerint variálhatjuk az elemeit, illetve a játékok is bőven elférjenek rajta. Mindketten szeretjük a natúr színeket, így esett a választásunk az IKEA - IVAR nevű tároló rendszerére. img_20190217_094238_1.jpg

img_20190217_094400.jpgAzt hiszem tökéletes választás lett, mert a falak fehérek, így jól mutat a tömör fenyőszínű bútor. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én sokkal jobban szeretem, ha a különféle kiegészítők (fali óra, játékok, ágyneműk, képek) színesek. Szóval, megvettük az IVAR-t, majd a régi ruhásszekrényüket lecseréltük kettő TROFAST tárolóra. Ehhez megvettük a szükséges dobozokat, amiben a ruháikat tartjuk.

img_20190217_091322.jpg

Legvégül pedig beruháztunk egy KURA – magaságyra (ez nem a klasszikus emeleteságy, így Marci nincsen olyan magasan).

img_20190217_094319.jpg

img_20190217_091421.jpgTermészetesen fent alszik Marci, lent pedig Dani. Az alsó részt úgy alakítottuk ki, hogy az ágyhoz pont méretben passzoló ágyrácsot vettünk, és arra tettünk egy vastag matracot. Így Dani nem tud legurulni az ágyról, de nem is a földön alszik és a matrac sem dohosodik be. Mindketten nagyon szeretik, Marci ügyesen mászik fel-le. Dani pedig borzasztóan büszke, hogy már nem rácsoságyban alszik. Ilyenkor mindig elszorul a szívem, hogy milyen nagy fiú lett mindkettő!

Ha tetszett a bejegyzés kövesd a blogomat, illetve nézd meg a Facebook oldalamat is. Képeket az Instagramon szoktam megosztani