Finom és azonnal nyújtható mézeskalács

mezeskalacs.jpgMióta gyerekek vannak, minden karácsony kötelező kelléke a mézeskalács. Tavaly óta, már a fiúk is segítenek ebben: kóstolnak, gyúrnak, nyújtanak, szaggatnak és díszítenek… kb. ilyen sorrendben :) Idén, ugyan nem tudom, hogy mennyire szeretnének majd segíteni, mert mindketten összeszedtek valami „jó kis” vírust és eléggé oda vannak, de remélem azért pár nap múlva már jobban lesznek és süthetünk együtt. :)

Eddig rengeteg receptet kipróbáltam, de igazság szerint mindig az volt a bajom, hogy vagy nagyon ragadt – hiába liszteztem, vagy a hőmérséklet hatására elkezdted „folyóssá” válni. Előző évben azonban kaptam egy nagyon szuper receptet, ami által azonnal nyújtható, nem kell hűtőbe tenni és nagyon finom mézeseket lehet készíteni. Nem utolsó sorban pedig, gyorsan összeállítható.

Hozzávalók:

2 bögre liszt

1/2 bögre porcukor

7 dkg vaj vagy margarin

1/4 bögre méz

1 tojás 

1 teáskanál sütőpor

1 csapott evőkanál mézeskalács fűszerkeverék

 Elkészítés:

A vajat/margarint és a mézet kicsit megolvasztjuk, majd az összes hozzávalót egy tálba tesszük és jól összegyúrjuk. Amint összekevertük, már nyújthatjuk is kb. 3 mm vastagságúra, majd mehet a 170 fokra előmelegített sütőbe kb. 8-10 percre.

Jó étvágyat, és köszönöm, hogy elolvastad! :)